Az Alapítvány célja, tevékenysége
Rézler Gyula akadémikus, a magyar munkásság helyzetének első, kiemelkedő
kutatója, a University of New Mexico (USA) emerátus professzora,
1995-ben alapítványt hozott létre Magyarországon. Az Alapítvány alapvető céljának
tekinti a munkaügyi és más viták alternatív (békés, együttműködésre, a harmadik,
semleges fél bevonására épülő) megoldásainak meghonosítását, elterjesztését
hazánkban, és a közép- kelet-európai térségben egyaránt. Ezen eljárások közé tartozik
a döntőbíráskodás (arbitrálás), amely területen az Alapító tevékenysége világszerte
elismert és meghatározó.
Az alternatív vitarendezési eljárások elsőként a munkaügyi viták rendezésére alakultak
ki a fejlett piacgazdaságokban. Ez a terület ma is kitüntetett szerepet játszik a
békéltetés, közvetítés, arbítrálás, mediáció és más hasonló módszerek elterjedésében és
fejlesztésében. Ma már azonban számos más esetben is alkalmazzák az alternatív
vitarendezési eljárásokat, így a környezetvédelmi konfliktusok megoldására, a
szociális kérdések elrendezésében, az etnikai eredetű viták feloldásában.
Magyarországon is elsőként a munkaügyi viták rendezésében kaptak szerepet az
alternatív eljárások, azonban ma már egyre több helyen alkalmazzák ezeket a
módszereket. Mindez egyre sürgetőbben veti fel a korszerű ismeretekkel felvértezett
arbitrátorok és mediátorok (közvetítők) iránti igényt.
A Rézler Alapítvány ennek megfelelően támogatja: - a munkaügyi vitákkal
kapcsolatos elméleti és gyakorlati kutatásokat, azok eredményeinek publikálását,
- a fenti témakörök iránt érdeklődő fiatal szakemberek képzését,
- az arbitrálással (döntőbíráskodással) és mediálással (egyeztetéssel) foglalkozó
szakemberek továbbképzését,
- a fenti területtel kapcsolatos nemzetközi és hazai
adatok, tapasztalatok összegyűjtését és publikálását.
A Rézler Alapítvány különös figyelmet fordít olyan magyar fiatalok támogatására, akik
a munkaügyi és más hasonló jellegű viták, illetve azok rendezése iránt érdeklődnek,
s akik az Alapítvány szakmai illetve anyagi támogatása nélkül nem, vagy csak
nehézségekkel tudnának megfelelően felkészülni hivatásukra. Az Alapító Kuratóriumot
bízott meg az Alapítvány munkájának irányításával, amelynek tagjai:
-
Dr. Farkas János (elnök), Emeritus Professzor, BME Szociológiai és Kommunikáció Tanszék
- Dr. Csákó Mihály, C.Sc., egyetemi docens, ELTE TTK Szociológiai tanszék
-
Dr. Krémer András, Ph.D., Oktatásügyi Közvetítői Szolgálat
-
Dr. Ladó Mária, tudományos tanácsadó, Nemzeti Erőforrás Minisztérium
- Dr. Tóth Pál Péter, tudományos főmunkatárs, MTA doktora, KSH Népességtudományi Intézet
-
Dr. Várady Tamás, D.Sc., ügyvezető igazgató, Geomagic Hungary
-
Prof. Zane Reeves, egyetemi tanár, University of New Mexico
Az alapítvány felügyelő bizottságának tagjai: Dr. Gulyás Kálmán,
Dr. Korcsmáros Iván és Mátyási Sándor.
Az Alapítvány jelenleg négyféle ösztöndíjat hírdet meg rendszeresen:
- Pályázat A: posztgraduális munkaügyi konfliktuskezeléssel, elsősorban mediációval és arbitrációval kapcsolatos tanulmányok támogatása az Egyesült Államokban: Anderson School of Management, University of New Mexico, Albuquerque, USA
- Pályázat B: posztgraduális szociológiai tanulmányok támogatása az Egyesült Államokban: Central Eurasian Studies Department , Indiana University, Bloomington, USA
- Pályázat C: hazai doktori tanulmányok támogatása munkaügyi konfliktuskezeléssel, elsősorban mediációval kapcsolatos témájú disszertációk készítéséhez
- Pályázat D: hazai doktori tanulmányokra való előkészülés támogatása munkaügyi konfliktuskezeléssel, elsősorban mediációval kapcsolatos témákban.
Részletes pályázati kiírások
Fennállása óta az Alapítvány 43 hazai és 42 külföldi ösztöndíjat ítélt oda. 78 fő számára osztotta ki ezt a 92 ösztöndíjat.